Aktív turizmus
Horgászat
A Tisza-tó horgászparadicsoma a Tisza-folyó duzzasztása következtében létrejött 127 km2-es, szigetekkel, félszigetekkel, holtágakkal rendelkező gazdag élővilágú víztározó. Az idelátogató, vízzel ismerkedő horgászok elé egy határtalan nyugalmat árasztó, sejtelmes és vadregényes vízivilág tárul. A tározó térre jellemző mozaikosság, a változó vízmélységű és adottságú területek, a duzzasztás időszakában és azon kívül is jó horgászati és fogási lehetőségeket nyújtanak. Szinte minden évszak kínálja a horgászati alkalmakat és horgászatilag kívánatos halfajok zsákmányolási lehetőségét.
Az állóvizekre jellemző szinte minden halfaj, a ponty, a csuka, a süllő, a harcsa, a compó, a kárász és a keszegfélék is megtalálhatóak. A tó területét 46 km hosszan szeli át a Tisza-folyó, melynek a tározóra eső partrészei és nyíltvízi szakaszai is közkedvelt horgászhelyek. A folyómeder, melyben a víz sodrása lassúbbá vált ugyancsak bővelkedik halakban. A folyóvizet és a tározót összekötő öblítőcsatornák népszerűek a ragadozó halakra horgászók körében. A termetes süllők, csukák és balinok szívesen keresik itt zsákmányukat. A folyó által szállított hordalék okozta feltöltődés és ennek következtében a vízi növényzet terjeszkedése tovább növeli a víz mozaikos jellegét és helyenként csökkenti a halak életterét és a horgászati lehetőségeket is.

A szükséges engedélyek kiváltásához az alábbi nyitvatartási időben áll a poroszlói Ezüst Ponty Horgászegyesület (3388 Poroszló, Csapó köz 8.) rendelkezésére:
szerda-csütörtök- péntek: 13-17 óráig
szombat- vasárnap: 7-11 óráig
június július, augusztus hónapban : 8-18 óráig
Kerékpározás
A kikapcsolódásnak ez a formája most kezd népszerűvé válni Magyarországon. Egyre többen kerékpároznak, választják a kerékpáros sportokat, fokozatosan épül ki a kerékpárutak hálózata.

Fedezze fel az alföldi kerékpározás örömeit! Itt nem az emelkedők leküzdése a cél, hanem a könnyed élményszerzés egy aktív üdülés alkalmával. A mellékelt térképen jelölt túrák kis forgalmú közúton, kijelölt kerékpárutakon, csendes falvakon, természetvédelmi területeken haladnak át. A Tisza-tó körül húzódó gát a 11-es EUROVelo útvonal része.
Lovaglás
Poroszlón a lovaglást kedvelők is megtalálhatják a kedvükre való programokat, ugyanis kipróbálható téli időben a múlt lovasszánja, nyáron pedig lovaglásra, pusztakocsikázásra van lehetősége az érdeklődőknek.![]() |
|
![]() |
Túrázás
Poroszlón az aktív turizmus ezen formája a vízi túrák, gyalogos kirándulásokban ölt testet. A vízen hajókirándulások keretében nyílik lehetőség a páratlan élményt nyújtó Madárrezervátum megtekintésére. Ugyancsak a kikötőkből csónakokkal indulva gyalogos túrát tehetünk a természet lágy ölén a Tisza-tavi Ökoturisztikai tanösvényen, ahol két madárvártából, valamint egy 8 méter magas toronyból figyelhetik az érdeklődők a tájat, az állat és növényvilágot.









